A Jobbik után nevet változtatott a Párbeszéd is
Itt a Párbeszéd, a zöldek pártja.
Tordai Bence szerint megteszik, amit a Fidesz elmulasztott.
Esélyük azonban arra sincs, hogy ez egyáltalán az Országgyűlés elé kerüljön, hiszen délelőtt éppen az ellenkezőjéről szavazott a parlamenti többség.
Dorosz Dávid és Tordai Bence szerint a kormány az autópályákat is el akarja lopni. Rogán Antal reggel azonban azt mondta, tanultak a korábbi hibáikból.
Fábián István szerint érdemi lakásfelújítási támogatásokra van szükség, és az utak állapotát is javítani kell.
A Párbeszéd alapítványa frissítette alapjövedelem-javaslatát, a program szerint egy felnőtt havi jövedelme sem lehetne 100 ezer forintnál kisebb, a gyerekek után 50 ezer forint járna. A program több ezer milliárd forintos költségét a korrupció és fölösleges állami beruházások, például a Budapest-Belgrád vasút leállításával teremtenék elő.
Az LMP országgyűlési képviselője azt mondja, elképzelhető, hogy szorosabb lesz az együttműködés az ellenzék pártjai között, csak ne tagadják le az ideológia különbségeket.
"Azt javaslom, hogy a Fidesz-közeli cég helyett az önkormányzat saját vállalata üzemeltesse a zuglói parkolást " - ezt a rövid üzenetet írta ma ki Karácsony Gergely a Facebook-oldalára.
Az ellenzék újból és újból anélkül vág neki a következő választásoknak, hogy az előzőnek a tanulságait levonta volna – így lehet a legrövidebben összefoglalni a csütörtökön megjelenő legújabb HVG "Kétharmad listaáron" című elemzését.
A MSZP választmánya jóváhagyta a szocialisták és a Párbeszéd közös európai parlamenti (EP-) választási listáját: a negyedik helyen szerepel a Párbeszéd első képviselőjelöltje, Jávor Benedek - jelentették be a pártok vezetői.
Visszavonta a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését az Állami Számvevőszék. A Párbeszéd Magyarországért Párt esetében ugyanakkor továbbra is érvényben van az intézkedés.
A mentelmi bizottság ülése után kérdezte az M1 riportere a PM-es Szabó Tímeát, a képviselő pedig válaszolt – és ha már ott volt, üzent is.